Vetés vagy gyepszőnyeg?

Szerző: kertendre Közzétéve:

Vetés vagy gyepszőnyeg?


Ez a leggyakrabban felmerülő kérdés a füvesítéssel kapcsolatban, és a sokszor tanácstalanság és tévhitek sokasága övezi, ezért most tisztázzuk, hogy kinek milyen gyepet érdemes választania, ha a kertépítésre kerül a sor. Az már előre tudható, hogy a döntés legfőbb befolyásolója az anyagi helyzetünk, de azért érdemes alaposabban körüljárni a témát.

Az ideális időben végzett vetés után 4-6 héttel, az első nyírás után kapunk használható füvet, ami azért még nagyon sérülékeny, hiszen még nem alakultak ki fűcsomók, csak gyenge fűszálak sokasága töredezik a talpunk alatt. Ekkor még sok a szabadon lévő talajfelület, ahol nagy előszeretettel csíráznak a földben lévő gyommagvak is, akármilyen alapos is volt a megelőző vegyszeres gyomirtás.

Ezután minimum 1-2 hónapos intenzív ápolásra van szükség, ami öntözésből, műtrágyázásból, gyomlálásból és vágásból áll, és akkor gyepünk ideális esetben eléri azt az állapotot (szín, sűrűség, gyommentesség), ami egy gyepszőnyegre már a kezdetektől fogva jellemző. Ez lassúnak tűnő folyamat, de, ha eddig eljutunk, akkor elmondhatjuk, hogy kemény munkával ugyan, de rengeteg pénzt spóroltunk azzal, hogy a vetett fűre szavaztunk (a gyepszőnyeg ára kb. 10-15-szöröse a fűmagénak, egy négyzetméterre vonatkoztatva).

Vannak körülmények, amik viszont arra ösztönöznek minket, hogy a drágább megoldást, a gyepszőnyeget válasszuk. A gyerkőcöket nagyon nehéz kordában tartani, ha szép az idő, és nem mehetnek a ki a kelő vetés miatt, vagy lehet egy fontos kerti mulatság, amikorra a gyepnek készen kell állnia a megmérettetésre, és a család kutyáját sem egyszerű ilyen sokáig elbarikádozni.

A gyepszőnyeg rövidre vágott fűből és gyökerekkel sűrűn átszőtt 2 cm vastag földrétegből áll, és legtöbbször 1 négyzetméteres tekercsekben kapható. A lefektetés után azonnal mutat: sűrű, haragoszöld, és gyomoknak még a nyomát sem látjuk, és a használatba vétellel sem kell 7-10 napnál többet várnunk. A gyakori öntözés, műtrágyázás és fűnyírás itt különösen nem hanyagolhatjuk el, mert a borsosabb ára miatt sokkal nagyobb veszteség ér minket, ha a gyepszőnyeg, leromlik, kiszárad vagy elpusztul.

Mindkét füvesítési módszer ugyanolyan talaj-előkészítést igényel, de a gyepszőnyegnél különösen kerülnünk kell a szélsőségesen homokos (a gyors kiszáradás miatt) és agyagos (a nehéz begyökeresedés miatt) talajokat.

Általánosan elmondhatjuk, hogy a gyepszőnyeg inkább a kisebb és közepes kertekbe ajánlható, ahol sürgetőek a körülmények, automata öntözőrendszerrel biztosítható a rendszeres vízellátás, lelkiismeretes és kitartó az ápolás, és persze az anyagiak is rendelkezésre állnak.
Nagyobb, kevésbé intenzíven kezelt, kisebb költségvetésből épült kertekben, vagy türelmesebb tulajdonosok esetén pedig a magvetés az ideális választás.

Török Balázs

Kategóriák: Füvesítés